I. Karácsonyi kutyás séta2012.12.23. 08:54, aqua-terra
Szasztok!
Tegnap Lexával részt vettünk egy kis csoportos összejövetelen, sétán, amit egyik agilityzni járó ismerősöm Zsóka szervezett. Jó ötletnek tartottam, hogy elmenjek Lexával rá, hiszen ő még ő még ugysem volt nagyobb kutyás társaságban, nomeg legalább találkozik másokkal is, nem csak az ismerősökkel, fajtatársaival, családjával. Szerencsére kocsival kivittek minket a helyszinre (amit ezúton is köszönök nekik) a Bertalan-hid lábához, majd miután megtaláltuk a többieket kezdődhetett is a séta a töltésen.

Útközben még több kisebb csapat is csatlakozott hozzánk akik a sétára jöttek, igy végülis több mint húsz kutya, illetve gazdáik és azok barátai gyűltek össze. Szép kis társaság volt, az embereknek kb az egyharmada már ismerős volt, velük beszélgettem út közben amig Lexa elvolt a többiekkel. Lexa eleinte mindenkit nagy hével üdvözölt meg nézett meg, néhány ebbel még játszott is, ám kb az út felénél megunta és csak sétálgatott körülöttem többnyire. Az eseményen szerencsére képek is készültek, hiszen András hazaszaladt a fényképezőért amig mi a többieket vártuk. Szép társaság lett a kutyákból, voltak leonbergik, uszkárok, boxer, mudi és megannyi retriever, nomeg sok keverék. Német juhász csak egy volt, az enyém.

A séta ugy nagyjából két és fél órán át tartott, jó kis kikapcsolódás volt az ebeknek, Lexa is eléggé elfáradt, jót aludt délután. Bár estére visszanyerte az erejét már, szóval lebeszéltük Szisziékkel, hogy még este lennt találkozunk és kicsit kifutja magát még. Nem is mozgott annyit mint amennyit szokott esténként, Jackie kergette Sziszit helyette, nomeg a labdát, amit néha sikerült is elcsórnia.
A csapat
Osonunk
Lábnál követ - senki nem kérte rá és még jutifalim sem volt
Majdnem ül
Utolsó fogócska
|