Növögetünk, fejlődünk2012.12.13. 09:17, aqua-terra
Sziasztok!
Ismét egy blog bejegyzéssel, beszámolóval érkeztem, a cikkek most egy kicsit állnak, de hamarosan kerülnek fel azok is a lapra. Kicsit el voltam havazva, most pár napig nem volt erőm a laphoz, ez meg is látszik rögtön a látogatottságon, ennél azért nagyobb számot szokott mutatni a napi látogatottság.
Sajnos elég erősen itt a tél már, amig budapesten voltam addig idehaza Szegeden meg jókora hó esett le. Namost, én a hideget meg a telet ki nem állhatom, igy ez nagyban megneheziti számomra a kutyázást lennt. Mivel tudom, hogy Jackie is nagyon fázós, ezért vele különösképpen azt gyakoroltam csak, hogy az ül az a hóban is ül, a fekszik meg a hóban is fekszik, és ha kell hosszabb ideig (fél percig) is ki kell tartania ezt a poziciót. Kényeskedése több mint valószinű, hogy részben az én hibám is (mint emlitettem utálom a hideget, ergo Jackie is átvette ezt tőlem, tavaly keveseket és rövideket sétáltunk csak ilyenkor). Szerencsére nagyon jól fejlődünk ezen a téren is, nagyon rövideket, és sokkal szétszedettebben gyakorlok dolgokat, igy bizonyos dolgokban fejlődést értünk el, illetve a visszafejlődésünket hoztuk fel. A legfontosabb számomra az a lábnál követés, egyenletes tempóban. Ezt gyakorlom vele főleg, irány és tempóváltások nélkül egyenlőre, de egyre szuperebbül megy. Közvetlen etetés előtt lemenni gyakorolni a legjobb, ilyenkor amugyis fel van pörögve, kapja a jutalomfalatokat. A másik amit gyakorlunk az az ültetés és fektetés, mint emlitettem, és ennek kitartása a hidegben is. A mindennapos gyakorlásoknak köszönhetően,már nem okoz problémát Jackienek a hidegben való munka sem, meg kell tanulnia, hogy ha törik ha szakad munka van ha elkezdünk gyakorolni, semmiféle kifogás nincs.
És mi a helyzet a kis ordassal? Egyszerűen imádja a havat, nem fázik egyátalán, szerencsére vele olyan bajom nincsen, hogy nem teszi le a picsáját a hóba, simán leül, sőt azon nyomban el is veti magát ha le kell feküdni. Egyébként szépen váltja már a bundáját, dúsabb és erősebb lett már neki, valamint a szine is nagyon sokat sötétedett. Ezenkivül már a fogait is váltja, az alsó és felső metszőfogai már nem tejfogak neki.
Mivel most fogfájós, igy a labdázás és a frisbeezés kizárva, majd ha már rendesen átváltotta őket, akkor csináljuk komolyabban.
Fa mögül leskelődve
Mikulás kupa2012.12.10. 08:22, aqua-terra
Sziasztok!
Hát sikeresen, bár elég nehezen de kijutottunk haverommal a mikulás kupára.
Haveromnak szerencsére van fennt ismerőse budapesten igy ott tudtunk aludni, azonban annak leszervezése hogy a szálláshelyünktől eljussunk Pesterzsébetre az már egy külön mesét megér. Jópár átszállás után jutottunk ki a helyszinre, de mire odaértünk végre már jócskán eltelt az idő. Ott azonban szép kutyusokat és vizsgákat láthattunk, és ami jó volt, hogy nem csak német és belga juhászok voltak jelen, hanem volt óriás snauzer, rotweiller, dobbermann illetve Aerdele terrier is.
Két ismerősöm is kinnt volt, az egyik a rendezvény szervezője, a másik pedig az egyik segéd volt, nekik köszöntem, illetve váltottam pár szót, de nagyjából ennyi, néztük is tovább a bajnokságot, de mondjuk rettenetesen hideg volt, igy a jövő évi mikulás kupára már sokkal jobban fel fogok öltözni, és minimum 4 zoknit húzok, ugyanis a lábujjaim fagytak le a legjobban.
Összességében jó volt fennt a pesti élet, nagyon tetszett, ha tehetném fel is költöznék oda. Azonban a kutyusaim nagyon hiányoztak, őket ugyanis nem vihettem magammal. Jackiere a családom vigyázott, mig Lexát egyik ismerősöm válalta. Mondjuk szegény nem tudta mire vállalkozik, mondtam neki, hogy nagyon rossz gyerek, de most egy kicsit meg is tapasztalhatta :)
Egyébként mire hazajöttem már egy nagyobb kutya várt engem, a szőre is nagyrészt átvedlett, sőt pár fogát is átváltotta már. Mindezt 3 nap alatt. Hihetetlen, csak növöget a kicsikém.
Sajnos fényképezőt nem tudtam kérni senkitől sem, igy pár telefonos képpel kell beérnetek amiket ott kinn készitettem, de ha majd találok esetleg jobb képeket, azoknak a linkjét is kirakom ide.
Itt a Mikulás2012.12.07. 10:18, aqua-terra
Bár hogy pontositsak, most a Mikulás kupára gondolok, hiszen várom már egy ideje, haverral közösen megszervezve, megyünk fel és nézzük meg az Ebdorádó kutyasuliban őket. Ugyhogy most két napra felköltözök Budapestre, szállás és étkezés intézve, a helyközi közlekedést még nézzük, egyébként meg vonattal megyünk fel.
A kutyusok sorsát is elintéztem, Jackieről a család gondoskodik, Lexáról pedig mivel nem tudnak (nem értenek hozzá) igy egyik kedves kutyás ismerősöm vigyáz rá ezen időszak alatt. Ezutóbbi hatalmas segitség, hiszen ha nem tudna rá senki se vigyázni akkor nem tudnék menni pestre, és sok új élményről és tudásról maradnék le. Vasárnapra már jövök is haza, hiszen akkor is kutyás napom lesz, csak éppen Sándorfalván (Szegedhez közel) igy a hét most nagyon kutyásra sikeredett, élvezem minden percét.
Egyenlőre most csak ennyi, beszámoló a Mikulás kupáról majd hétfőn lesz, addig nem is lesz bejegyzés vagy frissités a weboldalon, de utána majd kárpótlásul belehúzok egy hosszabb és tartalmasabb bloggal és néhány cikkel :)
Itt a tél2012.12.05. 08:09, aqua-terra
Aminek én különösebben nem örülök mert ki nem állhatom a telet a hideget és a havazást, de ugytűnik Lexa viszont nagyon örül a sok hónak. Legalább valaki örül neki, nomeg ő nem fázik, ellenben velem vagy Jackie-vel. Jackie is szeret ugrálni benne, de ő hamar elkezd fázni, tavaly legalábbis igy volt. Most azóta kétszer olyan hosszú bundát növesztett, remélem jobban fogja birni, mert nemigazán van kedvem kiskabátkát venni neki, mondjuk tavaly amugyis is házilag készitettem neki, de akkor is be akart fagyni a pici feneke :D
Élmény lesz igy kutyázni azthiszem, dehát az élet nem áll meg ha a velük való foglalatosságokról van szó.
Sajnos csak telefonos képekkel szolgálhatok mostanság, nemigen van lehetőségem fotózni mással.
Reggeli blog2012.12.03. 07:19, aqua-terra
Zenehallgatás közben jött rám az ihlet hogy irjak egy reggeli blogot, hogy azért mégse maradjatok frissek nélkül :)
Mint tudjátok elkészült nemrég a Kutyás sportok részleg, vagyis volt már eddig is de nem ennyire jól és átláthatóan, a mostani verzió sokkal jobban tetszik, és szerencsére nem csak nekem, pozitivak a visszajelzések erről. Ennek fejében ha már belekezdtem, teljes lendülettel csinálom is. Az eddig meglévő leirások:
A következő nagyobb projektet is elárulhatom, ez nem lesz más mint a nagyobb vizsgák leirásai. Gondolok itt elsősorban a BH (kisérőkutya vizsga) és a IPO (munkavizsga) vizsgákra gondolok. Mostanság nagyon benne vagyok a témában, igy ugy gondoltam a sport részleg után ez lesz a következő nagyobb frissités sorozat a weboldalon, persze közben mennek majd a blogbejegyzések is rendesen.
Egyébként a kutyusaim nagyszerűen megvannak, nem igen történt változás az életünkben mostanság, Jackie-vel kicsit gyúrni kell a kötődést, mostanság kezd elkanászodni megint, nem vészes a dolog, csak engem zavar ha nem fogad szót. Nem tudom ki hogy van a saját kutyusával, én elhatároztam hogy semmit sem fogok rájukhagyni, nem lesznek elkényeztetve, és nem hagyom hogy Jackie önállóan döntsön olyan szituációkban, ahol neki ezt nem szabad. Ez például az, ha odarohanna egy kutyához. Ha aztmondom Nem, akkor az egy Nem, és nincs olyan hogyha odarohan akkor már mindegy. Emberek esetében már más a helyzet, ott sokszor van hogy ők hivják oda Jackie-t, ilyenkor természetesen hagyom neki, hogy megsimogassák. Tanulásban is sokat fejlődtünk, egyre jobb az engedelmesünk, a lábnál követést nagyon gyakoroljuk, valamint az apportot.
Lexa ügyesen fejlődök, nagyon növöget, és hihetetlenül eszes kis kutyus. Nagyon gyorsan tanul és fogja fel a dolgokat, de persze ezeket sokszor át kell venni, hogy kellőképpen rögzüljenek a dolgok fejben. Leginkább kajára dolgozik még csak, de majd hamarosan menni fog szerintem kaja nélkül is már, sokszor kell még megvezetni, legutóbb egy egyszerű pacsiadásnál. Nagyszerűen rájött, hogy a falatot csak akkor kapja meg ha a mancsával megérinti az én kezem. Kb. második próbálkozásra már tudta a feladatot.
Aminek még nagyon örülök, az az apportossága. Egyre jobban rápörög a labdára, sőt a frisbee-re is. Remélhetőleg vele majd tudok korongozni is, nem ugy mint a makacs kis tacskómmal akit sehogy nem birok rávenni, hogy frisbeezzen, neki csak a labda a szent.
|